Danielle Rose Russell a fináléról és a jövőről Spoilert tartalmaz az eheti epizódból!

Danielle Rose Russell számára véget ért egy korszak. Miután ő játszotta Hope Mikaelson szerepét a The Originals utolsó évadában, a sorozat sikerére alapozva kapott egy saját spinoffot, amelynek főszereplője lett. Ám az egész hivatalosan is lezárul: a CW előző hónapban jelentette be, hogy a Legacies 4. évada lesz az utolsó.
Áprilisban forgatták a finálét, melyre Julie Plec azt a célt tűzte ki, hogy mindannyian elköszönjünk, arra az esetre, ha a sorozatot nem újítanák meg - "s nagyra értékelem ezt, mert valóban ez történt" - kezdte Danielle Rose Russell. "Kipakoltam az öltözőmet meg mindent, szóval már akkor éreztük, hogy nemigen fog megtörténni. Egyértelműen nem az a befejezés volt, amit szerettem volna. Nem kaptunk végleges búcsút. De ezt a luxust nem mindig kapod meg."
A sorozat érzelmes évadzárójában Hope küzd, hogy a Salvatore Iskola nyitva maradhasson, miközben megpróbálja eldönteni, hova szórja édesapja, Klaus hamvait. Hope kitartása meggyőzi Alaric-ot, a távozó igazgatót, hogy adja át az irányítást Caroline-nak. Landon meggyőzi Ethant, hogy leljen békére, aki segít Klausnak átadni egy utolsó, erőteljes üzenetet Hope-nak.
Mik voltak az első gondolataid Hope történetének befejezéséről a fináléban és hogyan reagáltál, mikor megtudtad, hogy Joseph Morgannel fogsz játszani?
DRR: Volt egy beszélgetésünk Brett Matthews-zal és ő nagyon szerette volna, ha visszatér valaki a TVD családból. Nyilvánvalóan Joseph nagyon elöl szerepelt a listán, szóval még ha nem is úgy történt, ahogyan azt gondoltam volna, mégis jelentős módon történt. Azért volt fontos számomra, mert úgy éreztem, hogy ezzel lezárult Hope történetének és életének egy nagy szakasza. Brett nyitott volt a gondolataimra a fináléval kapcsolatban. Rögtön elküldte nekem, miután megírták Plec-kel, még azelőtt, hogy továbbította volna a stúdiónak és a csatornának. Jólesett. És persze sírtam, mint egy kisbaba, amikor megnéztem.
Figyelembe véve, hogy a jelenetet Atlantában forgattad, Joseph pedig zöld háttér előtt Torontóban, hogyan oldottátok meg? Ki forgatta először?
DRR: Én. Egy üres vászon előtt játszottam. Megvoltak a jelenetek Hope életéről, az utómunkát végző csapat összeállította, így a forgatás napján már rendelkezésünkre állt. Nagy kihívás volt, mert Aria és én csak ültünk ott, én a semmibe sírtam, így nem láthattam Joseph részét, amíg meg nem vágták az epizódot. Szerintem jól sikerült, de ott, abban a pillanatban felmerült a kérdés, hogy mégis hogyan fog ez elsülni?
Mit gondolsz, mit árul el a jelenet Klaus és Hope kapcsolatáról, mint apa és lánya? Miért volt olyan fontos mindkettejük számára, hogy lezárást kapjanak?
DRR: Szerintem a békéről szólt. Mivel a Limbo része a sorozatnak, a Necromancer egyszer azt mondta: "Nem fog békére lelni [Klaus], amíg ő [Hope] sem". Szóval szerintem a beszélgetés adta meg neki az egészet. Az engedélyt, hogy továbblépjen az életével, és ahogyan elbúcsúzik Landontől, úgy érződik, mintha ez több történetszálat is felölelne. Elégedett vagyok vele.
Hogyan jellemeznéd Hope fejlődését, aki a pilot epizódban egy óvatos Mikaelson volt, aki félt megnyílni, most pedig egy magabiztos fiatal nő, aki készen áll arra, hogy vezető pozícióba lépjen?
DRR: Számomra az, hogy ennyi éven át játszottam Hope-ot, emberként napról napra halad. Nem látom a változást. De az idő múlásával, amikor visszatekintek a szerepére, gyönyörű látni az utat, amelyen birtokolja a hatalmát, megtanulja hogyan kell irányítani, kihasználja az erősségeit, s megengedi, hogy sebezhető legyen. Visszagondolva emlékszem, hogy az első évadnál az interjúkban azt mondtam, hogy "küzd a sebezhezőséggel", de bátran kijelenthetem, hogy ezt már erősségeként használja. Ez egy olyan lecke, amiből mindannyian tanulhatnánk.
Az interjú folytatódik, kattints a bővebbenre!
Hogyan álltál Hope szerepéhez, amikor tribrid lett és kikapcsolta az emberségét? A Vámpírnaplók univerzum más karaktereiből merítettél ihletet vagy megpróbáltad a magad módján eljátszani?
DRR: Belenéztem a 3. és 4. évad közti szünetben, mert tudtam, hogy ez lesz idén Hope útja. Így néztem Vámpírnaplókat és The Originals-t is, hogy lássam, ők hogyan csinálták. A 4x04 forgatása nagyon szórakoztató volt, ám kicsit bizonytalan voltam még akkor. De tudtam, hogy nem akarják gonosztevővé tenni és nem is igazán volt az az évadban. Egyszerűen csak nem törődött, nem volt erkölcse és azt akartam, hogy így jól szórakozzon. Nem akartam, hogy ő legyen az évad Nagy Gonosza, csak mert jól érezte magát és elengedte a szigorú erkölcsi normákat, amelyek szerint élt. Számomra mókás volt, mert egy olyan karaktert játszhattam, akit nem érdekelt semmi és ez meglepően könnyű volt.
Mennyire volt kihívás Hope két különböző énjét eljátszani, lényegében önmagad ellentétjét?
DRR: Határozottan nehéz volt. És rengeteg munka is. Gondolom amint megtudták, hogy a sorozatnak vége, úgy voltak vele: "Rakjunk még több munkát Danielle-re!". Szóval fáradt voltam, azt meg kell hagyni. Sok volt, de nagyon jó színészi gyakorlat is. Sokat beszéltünk arról, hogy milyen ruhát viseljen az emberséges-Hope és a nem-emberséges Hope, s hogy életének mely pillanatai határozzák meg az emberségét - szóval tényleg mindent átbeszéltünk. Minden területre kiterjedt.
Hogyan változtatott meg téged, mint embert, s hogyan formált, mint színészt az, hogy öt évadon keresztül játszottad Hope-ot?
DRR: Úgy érzem teljesen más ember lettem. Amikor felhívtak, hogy vége a sorozatnak, nagyon szíven ütött és az egész életem megváltoztatta. 22 éves vagyok, 5 év hosszú időnek számít egy korombelinek, s az egész lezárult egy telefonhívással. 17 éves korom óta játszottam őt és ha megnézem, hol tartok most, teljesen más ember vagyok. A sorozat jó irányba változtatta meg az életemet és rengeteg mindenre megtanított. Itt nőttem fel, ez tett azzá az emberré, aki ma vagyok és erre büszke vagyok. Örökké hálás leszek a show-nak és a "családnak" aki részt vett benne. Színészként pedig még inkább tudatosult bennem, hogy milyen keményen dolgoznak az emberek ebben az iparágban és mi kell ahhoz, hogy valaki elsőszámúként szerepeljen a listákon. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon ilyen magasra kerülök. Látva azt, hogy mi jár ezzel, és a felelősséget, sokat tanultam. Őrület! Öt év - és most vége. Még mindig nem tudom elhinni.
Vittél magaddal bármilyen emléktárgyat a forgatásról, ami Hope-ra emlékeztet majd?
DRR: Igen, a Mikaelson nyakláncot. Adtak még pár dolgot: egy Limbo érmét, s pár kristályt Hope szobájából. Néhány ruhadarabját és fontos apróságát. Nem kértem semmit a díszletből, kivéve néhány apróságot az éjjeliszekrényéről, például egy gyertyatartót, mert sokáig voltam a szobájában és imádtam. Volt egy nagyon szép lámpa is amit elhoztam, ez most otthon az én éjjeliszekrényemen van. Így bármikor ezekre a tárgyakra nézek, ő jut eszembe. Hope sok relikviája egy emlékdobozban van, amit akkor készítettem, amikor elcsomagoltunk.
Bizonyos szempontból búcsút venni egy olyan karaktertől, akit évekig játszottál, olyan, mintha elveszítenéd önmagad egy darabját. Mi fog legjobban hiányozni Hope szerepéből?
DRR: Leginkább a bajtársiasság, a barátságok és kapcsolatok, amelyek a forgatás alatt köttettek. Mint ember, mint Danielle, ezt a legnehezebb elengedni. Többé nem lehetsz ugyanazokkal az emberekkel, akikkel együtt voltál, akik láttak felnőni. Néhányan odajöttek hozzám és amikor elbúcsúztak azt mondták: "Szó szerint láttalak felnőni és felnőtté válni." Öt évig mindig, minden nap együtt voltunk - többet, mint a barátainkkal vagy a családunkkal. Ez az áldozat, amit egy csapatként közösen hozunk nagyon egyedi és különleges. Mindig is szerettem Hope-ot. Nagyon jól szórakoztam vele és úgy éreztem, hogy Brett mindig adott egy kis beleszólást abba, hogyan fejlődjön, még inkább az útja vége felé. Nagyon jól éreztem magam, különösen az év elején, mert éreztem, hogy ez olyasmi, amit nagyon nagyon kértem és akartam.
Van olyan történetszál, amit szerettél volna jobban felfedezni Hope-pal?
DRR: Természetesen! Szerettem volna látni, hogy mégjobban felnő. Felkészültem arra, hogy még évekig ebben a sorozatban játsszak. Nagy meglepetésként ért, hogy nem kapunk már több időt. Nagyon készen álltam arra, hogy lássam ahogy fejlődik, főiskolára megy, felnőtté válik, s nagyon, nagyon szomorú vagyok, hogy ezt nem tehettem meg. Brett és én beszéltünk arról, milyen lehetne az 5. évad - ő arra gondolt, hogy időt ugrana - és szerettem volna látni Hope-ot 5-6 évvel később, hogy éppen mi van vele.
Ha a Vámpírnaplók univerzuma bővülne - mi arra számítunk, hogy így vagy úgy, de fog -, fontolóra vennéd-e, hogy újra eljátszd Hope Mikaelson szerepét, vagy készen állsz arra, hogy lezárd az életed ezen fontos fejezetét?
DRR: Azt hiszem készen állok a továbblépésre. Készen állok, hogy lezárjam ezt a fejezetet, bármennyire is nehéz. Soha nem mondanék nemet, hogy visszatérjek egy vendégszereplés erejéig, ha valaha is bővülne ez az univerzum - szeretném látni, hol tart Hope a jövőben, de az ő történetét már elmeséltük. És ha folytatódik is, az már valaki más története lesz, de ugyanezt a megtiszteltetést szeretném megadni. És persze csak akkor térnék vissza, ha lenne értelme. Bármennyire is nehéz, azt hiszem itt az ideje, hogy búcsút intsek Hope Mikaelsonnak.
Mi vár rád ezután? Van olyan álomszerep vagy műfaj, amiben szívesen játszanál következőleg?
DRR: Bármiben és mindenben! Nagyon szeretem a fantasy műfajt, így soha nem mondanék nemet, hogy visszatérjek abba. Hiányzik a filmkészítés és szívesen szerepelnék újra egy nagy sorozatban. A Legacies befejezése óta csak utazgatok, most kezdek újra meghallgatásokra járni, úgyhogy majd meglátjuk, merre visz a karrierem ezután. De igen, mindenre nyitott vagyok!
|