Mint a legtöbb televíziós sorozatnak, így a Legaciesnak is megkellett küzdenie a pandémia miatti 2020 márciusi leállással, majd ezt követően később a forgatás lebonyolításával. "Frusztráló. Együttérzünk a rajongók csalódottságával, de csak a 16 epizód levetítése lehetővé teszi azt, hogy a műsor ősszel térjen vissza az új évaddal." A változó vetítési dátumok ellenére Brett megdícsérte a stábot és a csapatot, és örül, hogy az évad még ígyis egy cliffhangerrel fog végződni, aminek finálé hangulata lesz - még ha nem is úgy fejeződik be a történet, ahogy eltervezték.
"Az évad igazi vége a 20. epizód lett volna. De hogy ne kövessük el azt a hibát amit az előző évadban, minden negyedik epizódra építettünk. Hogyha mégis hamarabb kell véget vetnünk a sztorinak, az jó legyen. Én ezért is örülök, hogy ha már így alakult, akkor a 16. epizóddal ér véget a 3. évad."
Az eheti epizódra ugorva, Hope-Lizzie-Josie hármasa lesz a középpontban. Miért volt ez fontos? És miért voltak eddig ilyen "különállóak"? Gondolom a válasz a COVID-dal kapcsolatos, de kíváncsi vagyok.
Igen, azzal is kapcsolatos. De a nap végére, ők is karakterek, akiknek megvannak a saját sztorijaik. Mindig fejlődni fognak, időnként távol kerülnek egymástól de remélhetőleg mindig visszatalálnak egymáshoz és együtt fejlődnek tovább. Nem kérdés, hogy ez a trió a sorozat szíve, ők a műsor örökségei szó szerint. Ez egy olyan dolog, amihez nagyon szerettünk volna visszatérni. Összehozni a történeteiket, látni, hogy mit gondolnak egymásról, előremozdítani a sorozatot velük, ezek mind elengedhetetlenek, mert annyira fontos karakterek.
Mire számíthatunk most a Landon-Cleo párostól?
Kettejüknek nagyon hasonló történeteik vannak furcsa értelemben. Ők nem igazán léptek kapcsolatba egymással eddig, de valahogy mégis ismerik egymást. S nyilván abból kiindulva, ahogy Cleo megtévesztette Hope-ot, rengeteget tud Landonről... De ami közös bennük az a Malivore iránti gyűlölet, hogy mindketten elakarják pusztítani. Íróként az egyik szórakoztató dolog két olyan karaktert összerakni, akik nem töltenek el sok időt közösen, egy közös jelenetben. Aztán látni, hogyan működik az egész. Ők csodálatos színészek, így remélem a nézők élvezni fogják a történetüket.
A Malivore-gyilkosságot és "hét szörnye" témát említve... Látsz olyan időt, amikor túllépünk ezen? Hogy lesz egy új Nagy Gonosz, vagy egy új csavar? Vagy ezt nem tervezitek?
A Legacies-t a "hét szörnye" témára építettük. Vannak emberek, akiknek ez nem tetszik és azt akarják, hogy olyan legyen a sorozat, mint a két elődje - amik egyébként különbözőek egymástól, de bizonyos dolgokban egyeznek is. A Legaciest másnak terveztük, s a szörnyek nagy részei annak, amit csinálunk. Az emberek szerethetik vagy utálhatják, de ez mindig is a DNS-ében volt. De egyszer a sorozat majd felnő és fejlődik, csakúgy mint a színészeink. Bizonyára láthatnék erre egy időpontot, amikor túllépnénk ezen a sztorin. Nem hinném, hogy lehetetlen és vannak ötleteink arról, hogy akkor ez hogyan nézne ki.
Ideje MG-ről is szót ejteni.
Nagyon szerettem MG történetét ebben az évben. Quincy komolyan életre kelti a karaktert. Számomra ő olyan, aki a képregényekre nézett s magát látta benne. Te és én olvashatjuk ezeket, de nincs hozzá szuperképességünk. A vámpírságot általában gyengeségnek tekintik, de neki nagyon egyedi képességeket ad. (...) Amint mondtad, ez egy komorabb fejezet volt most számára. De van fény az alagút végén. Ő egy karakter, aki hazaakar térni, mert hiányolja a barátait. De attól, hogy hazatérek, még nem jelenti azt, hogy ezekre a hívásokra ne kellene válaszolnom. Hogyan tehetek többet? Hogyan használhatom az erőm az iskola falai között? Azt hiszem ezek a kérdések továbbra is a fejében maradnak majd.
Kérdezni akartam Finchről, hiszen a legutóbbi epizódban sokat szerepelt ő és a kapcsolata a falkához. A rajongók kissé haboznak, hogy jobban megkedveljék, mert Josie szerelmeinek szokása, hogy randiznak majd elhagyják a várost örökre. A falka-sztori egy bizonyos történetet biztosít számára azon túl, hogy "csak Josie szerelme"?
Finch olyan valaki, akit bemutattak az iskolának, egy összetört otthonnal a háta mögött, egy olyan farkasként, akinek titkolóznia kellett mások előtt. És amit nagyon szeretünk a karakterében az az, hogy megy, és megtapasztal olyan dolgokat, amiket ezelőtt még soha, s ahelyett, hogy elutasítaná, magáévá teszi. Van ebben egy bizonyos szépség, ő nem olyan, hogy 'jaj, a problémáim'. Ő olyan, aki azt mondja, 'Megtudom csinálni és élvezem'. Ez az ami szórakoztató benne. Nyilvánvalóan a falkarendszer nagyon régi, hierarchikus és elavult. Jó látni, hogy érkezik egy karakter aki felrázza az egészet. De nem azért hívja ki Jedet, mert Alfa akarna lenni. Ez a karakter valójában nem az akar lenni. Remélhetőleg sok jó sztorit adnak ők ketten majd nekünk.
Bármi más, amit még elmondhatsz nekünk? Van ez a szörny, aki kiugrott a gödörből és ez eléggé rossz ómennek tűnt. Ő a végső gonosz ebben az évadban, vagy jön még más?
Mindig is szerettünk volna egy ilyen epizódot és ez most végre megvalósul. Az űr felé vesszük az irányt és kifog derülni, ki bújik meg abban a páncélruhában - könnyű lesz - és hogy ez mit jelent. Nagy epizód ez a három lánynak és a barátságuknak. Hope múltját tárjuk majd fel, hogy milyen messzire is jutott a The Originalstől kezdve. Látjuk milyen hosszan nyúlik vissza a kapcsolata az ikrekkel, milyen volt a múltban és milyen most a jelenben, s hogy merre tart.